Sziasztok! 
Kint az erkélyen ülve cigizés közben(amúgy nem cigizek) rájöttem,hogy milyen ritka is a jó kapcsolat.A környezetemben senkinek nincs tökéletes pár kapcsolata szeretik egymás,de meg vannak a problémák és most nem arról beszélek,hogy a fog krémnek a kupakját nem csavarja vissza,hanem az örökös veszekedés a semmin.Ez igaz nem szakító indok hiszen ha szeretjük a másikat ezeket hamar elfelejtjük,de meddig mehet így egy kapcsolat?A mindennapos veszekedések azért előbb vagy utóbb megölik a kapcsolatot és egyre jobban csökken a szeretetünk/szerelmünk a másik iránt.Akkor csak nem illenek össze csak a tűz van meg a másik iránt.
És ilyenkor csak várunk és várunk abban a reményben,hogy majd jobb lesz,de nem nem lesz jobb meglehet oldani a problémákat csak ehhez sajnos két személy kell és általában mindig csak a másik akar javítani a kapcsolaton,hiszen a másik úgy látja,hogy semmi baj sincs,de később csak kiderül,hogy igen is van és lesz is és következik a fájdalmas szakítás.
Én is pont szakítás előtt állok a párom nem biztos már az érzelmeiben hol ott én ezt már 2 hónapja ugatom,de csak most esett le neki az amiért eddig nyávogtam és ilyenkor jön a te jobbat érdemelsz nálam nem az,hogy erőt venne magán és igenis meg emberelem magam és változtatok a hozzáállásomon,mert fontos vagy nekem és szeretlek és nem akarlak elveszíteni.NEM!Egyszerűbb számára elengedni,de persze ez sem ilyen könnyű neki jól megszívat azzal ,hogy időt kér ,hogy eldöntse kellek e neki ez a bűvös szünet szót tartalmaza.Magyarul várok az ítéletemre,hogy megérek e annyit,hogy energiát fektessen a kapcsolatunk megmentésében vagy pedig nem és kivagyok rúgva.És megint csak hülye vagyok hisz várok rá mert nem azt mondom,hogy ha nem tudod mit érzel nem is érzel semmit vár a halál rád.Még mindig megadom neki az esélyt,hogy változtasson hol ott tudom,hogy nem fog menni,de nem tudoknyugodt lelki ismerettel kilépni úgy ebből a kapcsolatból,hogy nem adtam meg neki az esélyt a változtatásra.Ha ő nem él vele megnyugszik legalább a kis szívem,hogy én mindent megtettem ezért és rám nem lehet utána ujjal mutogatni.A mostani napjaim meg iszonyat lassan telnek nagy szenvedés mellet.Próbálom én persze el terelni a gondolatom,de az nem így megy hisz akit szeretsz csak úgy nemtudodkitörölni a buksidból pedig tudod,hogy neki ez igen is könnyen megy és mégis én szenvedek azért mert Ő nem tudja megadni a számomra szükséges szeretetet.Hát akkor kérdem mi nők nem vagyunk hülyék?és gyengék? De úgy vagyok vele,hogy én igenis különb leszek tőle.Majd egyszer egy férfi épp ezért fog engem értékelni,mert nem tudom úgy kidobni mint egy ruhadarabot...
Nah ez most jól esett az este további részét pedig megpróbálom gondolat mentesen eltölteni : ) 
x.o.x.o. wiaa